Néhány szó a MOODLE nyílt forráskódú, ingyenes, PhP alapú eLearning keretrendszerről

Már a régi világban is tudták, hogy a tanítás és a tanulás mennyire összefüggő dolgok, és ha a kiválasztottak jól végzik a tanítást, akkor a tanulás is hasznos és eredményes lehet. A tanulás csak kevesek kiváltsága volt, sokakhoz soha sem juthatott el a tudás hatalma. A gyermekek végtelen generációja felnövekedett azóta már, és megváltoztak a szokások és a gondolkodás is, átalakult a világ. A tanulás lehetősége ma már elérhető szinte mindenkinek, és a tanulók nem elégszenek meg a lineáris tanítással, nekik információ kell, egyszerre több forrásból.

Szükségük van az egymás közötti párbeszédre, közös feladatmegoldásokra, hálózatosodnak. A gondolkodásuk megváltozott, azonnali jelenlétre van igényük. Ezért az irányítóknak, a tanároknak is változniuk kell, használniuk kell a technológia adta lehetőségeket, minél szélesebb körben.

Fontos lépés a tanítás és tanulás modernizálódása, látnunk kell, hogy a régi sémák mára lassan már elavulnak, több kell: a multitanulás igényére szükséges, hogy multitanítással válaszoljunk. Nagy utat tettünk meg a palatáblától idáig, gépeink vannak, hálózatunk van, használjuk ki a lehetőségeket! Ebben segíthetnek az eLearning-es keretrendszerek.

Iratkozz fel a youtube csatornára: https://goo.gl/qwA9bt

Készült a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont (Pécs) megbízásából | Készítő: Ambrus Attila József | Fotók: Pixabay.com (Open Access) | Aláfestő zene: Youtube Audio Library (Open Access) | Külön Köszönet Szabó Bálintnak, az Eszterházy Károly Egyetem (Eger) oktatójának, hogy megismertette és megszerettette velem a MOODLE-t!

 

Reklámok

ambrusa névjegye

Karakterszerzetes vagyok!
Kategória: Digitális tartalmak, Eforrás, Képzésmenedzsment, weboktatás
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.