E-könyv: Tapasztalatok boltok és polcok tekintetében

A PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar szervezésében indult „E-könyv a polcon” elnevezésű e-learning kurzus keretében az egyik hallgatói feladatként három e-könyvet kellett a megadott 2-2 webáruházban megkeresni, majd mind a három esetben összefoglalni azokat az érveket, szempontokat, hogy miért és melyik áruházból vásárolnánk szívesebben. A feladat zárásaként a Typotex eKiadó egyik tetszőlegesen kiválasztott könyvénél bemutattuk a könyv webshopból történő megvásárlásának folyamatát.

A megadott könyvek is és a webáruházak is kötöttek voltak, ezért az alábbiakban olvasható tapasztalataink és véleményünk a mi szubjektív véleményünk. Bízunk benne, hogy az itt leírtak ettől függetlenül hasznos támpontot adhatnak más felhasználóknak is, ha e-könyv vásárlására adnák a fejüket.

 

Amor Towles: A gentleman in Moscow (Kobo | Amazon)

Az Amazon áruház számunkra talán ismertebb, mint a Kobo. Ennek oka, hogy az Amazon szélesebb fajta termékpalettát kínál, míg a Kobo, mely célirányosan könyves oldal.

Már a nyitófelületen is látszik ez a különbség, hiszen a Kobo oldalára lépve, máris a könyvek listázódnak, míg az Amazonnál előbb a termékkategóriákhoz kell lépni, hogy könyvekkel találkozhassunk.

Mindkét webáruházban lehetőség van arra, hogy kosárba válogassuk a kiválasztott terméket, majd ezt követően lépjünk be a felhasználói nevünkkel, tehát nem szükséges előre belépnünk, amivel böngészési időt nyerhetünk, főleg ha később mégsem vásárolnánk semmit.

1. ábra - Kobo: Amor Towles: A gentleman in Moscow

1. ábra – Kobo: Amor Towles: A gentleman in Moscow

Mindkét webáruház honlapjának alsó részén találjuk meg a tájékoztató oldalakhoz tartozó linkeket. Az Amazon esetében a honlapon nem találtuk meg a nyelvválasztó lehetőséget, míg a Kobo oldalán 9 különböző nyelvre váltható az oldal.

Az Amazonnál a különböző fizetési és szállítási lehetőségek részletes tájékoztatója is megtalálható. Az online fizetési lehetőségek alapkövetelmények manapság, ez mindkét webshopnál működik is.

A Kobo esetében az adott könyv több kiadásban (más-más borítóval) is elérhető, többféle kedvezményes árral.

Az Amazon oldalán számunkra előnyösebbnek tűnik, hogy az adott könyv adatlapján egyben láthatóak a papír kiadás és a Kindle kiadás árai, míg a Kobo oldalánál külön-külön kell ráklikkelni az egyéb kiadásokra, és csak az újonnan megnyíló oldalon derül ki számunkra, hogy a hagyományos könyv vagy az e-könyv adatlapján járunk-e. Ez szintén felesleges böngészőidőt vesz el a felhasználóktól. A Kobo előnye, hogy epub formátumban vásárolhatjuk meg a könyvet, így könyvolvasó nélkül akár tableten, pc-n és mobiltelefonon is olvasható a könyv. Az Amazon esetében a Kindle kiadások miatt ez alapból csak e-könyvolvasóval megoldható.

2. ábra - Amazon: Amor Towles: A gentleman in Moscow

2. ábra – Amazon: Amor Towles: A gentleman in Moscow

Mivel a DRM-védelem általában nem a felhasználókat védi, hanem az e-könyvet, így ez az eszközökre való ide-oda másolás esetében okozhat gondot, ezért felhasználóként általában jobban kedveljük, ha DRM-mentes egy állomány. Másrészt az egyéb formátumokba való konvertálásnál a DRM-védelem szintén gondot okozhat számunkra.

Mivel az Amazon oldalairól már töltöttünk le ingyenes e-könyveket, így az előnyök és hátrányok ellenében is tőlük szívesebben vásárolnánk, főleg azért, mert a shelf publising hírlevelükre feliratkozva, 2-3 heti rendszerességgel értesülhetünk az újdonságaikról.

 

Dragomán György: Máglya (Librarius | Multimédia Pláza)

3. ábra - Librarius: Dragomány György: Máglya

3. ábra – Librarius: Dragomány György: Máglya

A két weboldalt megnyitva, számunkra a Multimédia Pláza felülete tűnik kiforrottabbnak. Ráadásul ez utóbbi oldalról nemcsak könyvek szerezhetőek be, így szélesebb célközönséget tud megszólítani a webshop.

4. ábra - Multimédia Pláza: Dragomány György: Máglya

4. ábra – Multimédia Pláza: Dragomány György: Máglya

A Kossuth Kiadó által létrehozott Multimédia Pláza esetében a Kiadó neve is igen erős garanciát jelenthet. Mivel ezen az oldalon érhető el ingyenesen az általunk készített három e-könyv is (https://goo.gl/ADPrTP | https://goo.gl/n4Fp8v | https://goo.gl/V9xlE3), így természetesen a szívünk is ide húz inkább.

5. ábra - Multimédia Pláza: Az általunk készített ingyenesen elréhető e-könyvek

5. ábra – Multimédia Pláza: Az általunk készített ingyenesen elréhető e-könyvek

Hátránya az oldalnak, hogy az ingyenes tartalmak is csak regisztrációval érhetők el a Multimédia Pláza oldalán. Ez néha elriasztja a potenciális vásárlókat, hiszen az „ideszoktatás„ célját így nem segíti elő a weboldal. A felhasználók többsége általában előbb kipróbálná az oldal adta lehetőségeket, aztán ha tetszik nekik, amit találnak, később már akár regisztrálnak is és vásárolnak is.

Mindkét weboldalon azonos árban található meg az adott könyv. A Librarius könyv-adatlapján még a vásárlás előtt láthatjuk, hogy az e-könyv epub formátumú, míg a Multimédia Pláza könyv-adatlapjáról ez nem derül ki számunkra, csak a belépést követően.

A Librarius adatlapjának design-ja egyszerű, de a címlap mérete és a fülszöveg betűmérete indokolatlanul nagy.

A Multimédia Pláza könyv-adatlapja a nyitófelületen megszokotthoz hasonlóan igényes megjelenésű, ráadásul azonnal tájékozódhatunk az e-könyv vásárlásáról és használatáról. További előnye a Multimédia Pláza oldalának, hogy a könyv adatlapjáról nem kell visszalépnünk az előző oldalra akkor, ha további könyveket akarunk keresni, mert az adott könyv adatlapja fölött folyamatosan láthatóak a keresési box és a kategóriaválasztó ikonok. Ezzel böngészési időt spórol nekünk a rendszer.

A Multimédia Pláza esetében epub és mobi formátumban is hozzájuthatunk a könyvekhez, míg a Librarius oldalán meg kell elégednünk az epub-bal.

Vásárolni mindkét webshopban lehet elektronikus úton. Mindkét kereskedő oldal könnyen használható, de a Librarius a webfelületes kinézete miatt kissé amatőrnek tűnik a Multimédia Plázához képest.

A potenciális vásárlók általában az árak és a „kiszolgálás” könnyűsége és igényessége alapján választanak. Mivel az adott könyv ára a két oldal esetében azonos, és a Multimédia Pláza oldalán több formátum között lehet választani, valamint alapos tájékoztató áll rendelkezésre, így erről az oldalról vásárolnánk szívesebben.

 

Gustave Flaubert: Bovaryné (E-könyvespolc | Bookline)

Számunkra a Bookline oldala az ismertebb, hiszen sokszor vásároltunk már az oldalairól. A weboldal gyorsan átlátható, ami nagyban segíti a felhasználót. A találatok szűrésére, rendezésére sok funkció áll rendelkezésre. Az egyszerű, biztonságos azonnali fizetési lehetőség és az előjegyzési lehetőség is vonzó lehet a felhasználóknak. Pozitívum, hogy bőséges a tudnivalók tárháza is, maximálisan tájékoztatnak bennünket a megrendeléssel, előjegyzéssel, vásárlással, fizetéssel és szállítással kapcsolatban. A szállításnál több kedvező átvételi lehetőség közül is választhatunk.

Az oldal célközönsége is eléggé szerteágazó azzal, hogy többféle termék közül is választhatunk, melyből a könyvek szekciója csak az egyik. Ha valamelyik, keresett könyv épp nem kapható, akkor előjegyezhetjük. Az oldalon sokszor vannak akciós, kedvezményes vásárlási lehetőségek. Az adott könyvre való kereséskor 5 különböző kiadási példánynak a listáját kaptuk meg igen kedvezményes áron.

A könyv adatlapjára lépve a Bookline azonnal felajánlja az ingyenes Bookline Reader alkalmazás letöltését. Ebből a gesztusból láthatjuk, hogy az oldalnak nem csak a termékeinek az eladása fontos, hanem a vevők elégedettsége is.

Az E-könyvespolc, a nevéhez hűen egy szűkebb réteget céloz meg, azokat, akik olvasni szeretnének. Így ezen az oldalon más termékre ne is számítsunk. Pozitívum, hogy az üzemeltetők nem csak egy hagyományos webshopot hoztak létre, hanem életrajzokat, cikkeket és könyvajánlókat is közölnek oldalaikon.

6. ábra - E-könyvespolc: Gustave Flaubert: Bovaryné

6. ábra – E-könyvespolc: Gustave Flaubert: Bovaryné

A könyv-adatlapok kicsit szegényesre sikeredtek, mert az adott könyv borítóképén, fogyasztói árán és a „kosárba rak” nyomógombon kívül semmiféle többletinformációval nem találkoztunk. A weboldal programozási támogatottsága egyszerűbbnek tűnik a Bookline oldalaival összehasonlítva. Érdemes lett volna a fejlesztőknek ezzel a résszel is foglalkozniuk, hiszen a könyvek adatai valószínűleg egy egyszerű listázással kiírathatóak lettek volna a találati adatlap-oldalakon az adatbázisból. Pozitívum, hogy a könyv adatlap-oldalán elhelyeztek egy linket, amely átdobja a felhasználót egy tájékoztató oldalra, ahol segítséget kaphat arra vonatkozóan, hogy hogyan olvashat e-könyveket a különböző eszközein. Az E-könyvespolc próbálkozása ellenére mi mégis inkább a Bookline mellett tesszük le a voksunkat.

7. ábra - Bookline: Gustave Flaubert: Bovaryné

7. ábra – Bookline: Gustave Flaubert: Bovaryné

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy itt is érvényesül talán az az elv, amit már máshol is megtapasztalhattunk, vagyis, hogy a „kis halak” fickándozhatnak ugyan, de a „nagy halak” mégis mindig megeszik őket. Azaz úgy tűnik számunkra, hogy a nagyobb számok törvénye alapján valószínűleg jobban kifizetődő lehet egy szerteágazó célközönséget kiszolgálni, mintha csak egy irányra áll rá egy webshop. Az Amazon vitathatatlan elsőbbsége, a magyar vonatkozású Multimédia Pláza, valamint a Bookline ennek ékes példáját adják. Úgy érezzük így utólag, hogy mindhárom könyv esetében a két-két előre kijelölt webshop összehasonlítása nem volt szerencsés, mert sem a célközönségüket tekintve, sem a terméksokaság tekintetében nem voltak azonos súlyban egymáshoz képest.

 

Könyv vásárlási lehetőség a Typotex eKiadótól

A Typotex eKiadó weboldalán egy tetszőleges művészeti könyv kiválasztása után (https://goo.gl/dqOtCa) a hagyományos papírkönyv adatlapjára léphetünk, ahol a kiadott könyv alapvető metaadatait tekinthetjük meg, valamint a kapcsolódó recenziókat is megnyithatjuk. Lehetőségünk van 2-3 oldalba való beleolvasásra is, pdf formátumban.

8. ábra - Typotex: Leonyid Batkin: Az itáliai reneszánsz

8. ábra – Typotex: Leonyid Batkin: Az itáliai reneszánsz

Az oldalt Facebook és/vagy Twitter oldalunkon is ajánlhatjuk ismerőseinknek. Ha pedig elnyerte a tetszésünket a választott könyv, akkor betehetjük a kosarunkba is. Örömmel láthatjuk, hogy a webshop-os ár szolídabb, mint a hagyományos, eredeti ára a kötetnek. Ez is arra ösztönzi a vásárlót, hogy a webshopból rendelje meg magának a könyvet.

A kosárba belépve a rendszer automatikusan összeadja a vásárolt tételek árát. Ha meggondoltuk magunkat, és nem akarjuk megvásárolni az összes könyvet, amit előzőleg a kosarunkba helyeztünk, akkor egyesével könnyedén törölhetjük a kosarunkból a feleslegessé vált tételeket. A kosár oldalának felületén tájékoztatnak bennünket arról, hogy a forgalmazott könyvek esetében 1-3 munkanapot vesz igénybe a rendelés előkészítése. A vásárlást csak regisztrált látogatók tudják véglegesíteni, ehhez szükségünk lesz egy e-mail címre is. Erre a címre érkeznek meg majd a könyv átvételéről szóló információk is.

A kosár oldalán láthatjuk azt a tájékoztatást is, hogy a Print on Demand könyvek elkészítése 1-2 hetet vesz igénybe, csak ez után kerül majd postázásra számunkra.

Amennyiben nincs szükségünk a papír alapú könyvre és megelégszünk az e-könyvvel is, akkor a könyv adatlapján lévő linkre kattintva a rendszer átirányít az interkonyv.hu oldalára, ahol a 9. ábrán látható tartalom fogad bennünket. Ezen az oldalon ismét láthatjuk kilistázva a könyv metaadatait, borítóképét és elolvashatjuk a fülszöveget.

9. ábra – A Typotex Kft. e-könyves adatlapján akár csak fejezetek is vásárolhatók

9. ábra – A Typotex Kft. e-könyves adatlapján akár csak fejezetek is vásárolhatók

Ha esetleg nincsen szükségünk a teljes könyvre, lehetőségünk van a fejezetek önálló megvásárlására is. Itt nyithatjuk meg a szabadon megtekinthető részeket is (címnegyed, tartalom, bevezető, névmutató).

Az önállóan megvásárolható fejezetek információi jól elkülöníthető sorokba vannak rendezve. Láthatjuk a nyomtatott könyvben elfoglalt helyüket oldaltól-oldalig, illetve a megvásárlás után letölthető oldalak számát zárójelben jelölve. A sorban ezt követően a letöltendő fájl méretét olvashatjuk le, valamint a fejezet forintban kifejezett árát. A kiválasztott fejezet mögött lévő zöld körbe klikkelve, a körben megjelenik egy sötétzöld gomb, ami jelzi, hogy azt a fejezetet a rendszer már behelyezte a kosárba.

Amikor belépünk a kosarunka, akkor a 10. ábrán látható oldalkép fogad bennünket. Itt a kosárban lévő könyv(ek), fejezetek önállóan beárazott tételként szerepelnek. A tételek alján pedig a fizetendő összeg olvasható le. Amennyiben további tételeket, könyveket szeretnénk még válogatni a kosarunkba, akkor a „Még könyvek” linkre klikkelve tovább böngészhetünk a webshopban.

10. ábra – A kosár tartalma

10. ábra – A kosár tartalma

Számunkra érdekesnek tűnő könyveket is összeválogathatunk, úgy, hogy azok ne a kosárba kerüljenek, hanem egy saját könyvespolcra. A könyvespolcon lévő tételeket később bármikor megvásárolhatjuk.

Ajándékutalvány vásárlásra is lehetőségünk van, amennyiben könyvet szeretnénk ajándékozni valakinek. A befizetés után pdf-ben kapjuk meg az ajándékutalványt, amit kinyomtathatunk, vagy továbbküldhetjük az ismerősünknek.

A „Fizetés” nevű linkre klikkelve már csak bejelentkezett felhasználóként juthatunk el a pénztárba, ahol online bankkártyával, átutalással, vagy akár rózsaszín postai csekkel is fizethetünk forinttal. Lehetőség van külföldről is fizetni euróval. Ha a készpénzt részesítjük előnyben és budapestiek vagyunk, akkor a Typotex boltjainak valamelyikében is fizethetünk, akár Erzsébet utalvánnyal is. A befizetéskor szükség van a felhasználói nevünkre is. A befizetést követően azonnal olvashatjuk a megvásárolt e-könyveinket.

A kiadó fenntart telefonos és online ügyfélszolgálatot is, így bármely kérdésünkre munkaidőben is választ kaphatunk.

Amennyiben a kosarunkban lévő tételeket nem fizetjük ki és nem is rendeltük meg, azok 30 nap után automatikusan törlődnek a kosárból.

 

Reklámok

ambrusa névjegye

Karakterszerzetes vagyok!
Kategória: Cikk, Digitális tartalmak, Eforrás
Címke: , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s